Return to Tagjaink

Néhai Follinus András

Follinus-András-OK-kAlapító tag. (1999.)

“1994-től gyűjtöm  a söröspoharakat. Első poharamat Németországban szereztem. Kijártam Németországba üzleti ügyben és esténként nem tudtam mit kezdeni a szabadidőmmel, ezért elmentem a helyi vendéglőbe, ott barátkoztam. Meghívtak a németek az asztalukhoz így inni kellett sört , de nem nagyon szerettem akkor sem. Viszont olyan fogása volt a pohárnak,  hogy nem tudtam megállni, hogy kérjek még. Gondoltam a végén: kell ez a pohár nekem. Gyönyörű volt, még most is  megvan . Később már úgy irányítottam az útjaimat, hogy  az új sörgyárakat útba ejtsem. Meg az éttermeket, sörözőket is. Vettem ,loptam, kértem. Az Európai sörös nemzeteket osztályba soroltam aszerint, hogy „hogyan adakoznak”. Ajánlom figyelmetekbe: a Franciák a leggálánsabbak /pedig nem is sörös népség). Utána a németek, különösen a török éttermesek, ha megmondod, hogy “maggyari” vagy. Máshol pénzért adnak csak. Az olaszok is rendesek, csak kevés fajtát tartanak. A legrosszabbak az osztrákok, ott szerezni kell. Még a csehek is jobbak. Vettem én poharat 100 dollárért is, üveg poharat. Uruguayban. Akit érdekel a többi ország, szívesen mesélek!

A gyűjteményem elég nemzetközi. Mongóliától Oroszországon át, Törökország, Irán, Mexikó, Argentína, Brazília legszebb darabjait összegyűjtöttem., Belgium, ez csúcs, a legszebb poharak innen származnak.”


Gyűjteménye: